Szerződések joga – okiratszerkesztés
Az okiratszerkesztés célja, hogy az elkészített nyilatkozat, szerződés vagy egyéb dokumentum megfeleljen valós akaratunknak és a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Kiemelten fontos továbbá, hogy az okiratban rögzítésre kerüljön minden releváns, és jogi értelemben fontos jogosultság és kötelezettség, vagy egyéb körülmény.
Az okiratok fontossága
Mindent rögzítsen írásban
Bármiben is egyezik meg bárkivel, célszerű írásban rögzíteni a megállapodás részleteit.
Miért is?
Mert később az okirat elkészítéséhez szükséges idő és energia sokszorosan megtérülhet. Ha nincs írásbeli szerződése, akkor a vitás helyzetben még annak a bizonyítása is szinte lehetetlen, hogy egyáltalán létrejött valamilyen megállapodás. Az okiratok éppen ezért a legtipikusabb, egyszersmind a legtisztább bizonyítási eszközök a leírt tények, rögzített adatok és körülmények valóságának bizonyítására.
Az ügyvéd kiemelt szerepe
Vita igen sokszor kialakul a perekben abban a tekintetben, hogy az okiratokban megtett nyilatkozatnak mi volt a pontos tartalma, vagyis ki, mit volt köteles bizonyos határidőre megtenni. Ezért fontos, hogy az okiratot jogi szakértelemmel rendelkező ügyvéd készítse el.
Tegye meg az első lépést
Jogi TanácsadásÍgy segítem a munkáját
Az okiratszerkesztés keretében vállalom jogi hatás kiváltására alkalmas egyoldalú jognyilatkozatok, szerződések szerkesztését.
Az okirat ellenjegyzéssel az ügyvéd tanúsítja, hogy
- a) az okirat a jogszabályoknak megfelel,
- b) a felek nyilatkoztak arról, hogy az okiratban foglaltak megfelelnek az akaratuknak,
- c) az okiratban megjelölt felek, illetve az eljáró képviselőik azonosítását elvégezte, és
- d) az okiratot a felek előtte írták alá vagy az okiraton szereplő aláírást előtte sajátjukként ismerték el.
Az ügyvéd által elkészített okiratot a törvény teljes bizonyító erővel ruházza fel.
Bizonyos okirat típusok kizárólag ügyvédi ellenjegyzéssel alkalmasak joghatás kiváltására. Tipikusan ilyenek például az ingatlan ügyletekkel kapcsolatos szerződések többsége (adásvételi-, ajándékozási szerződés; haszonélvezeti joggal összefüggő szerződés, stb.), valamint a gazdasági társaságok ügymenetéhez kapcsolódó okiratok jelentős része (pl.: társasági szerződés). Ügyvédi ellenjegyzés kötelesek a házassági vagyonjogi szerződések is.
Ugyanakkor, ha Ön biztos akar lenni abban, hogy valamely tényt, vagy körülményt később akár Bíróság előtt is bizonyítani tudjon, célszerű ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratot készíttetnie.
Tegye meg az első lépést
online konzultációOkiratok szerkesztését vállalom
Az okiratszerkesztés során részletes és teljes körű tanácsadást és tájékoztatást nyújtok a szerződő felek számára, amelynek adó- és illeték kötelezettségek teljesítése, illetőleg mentességek, kedvezmények igénybevétel esetén különös jelentősége van.
Amennyiben adó, illetve illetékvonzata van a szerződéskötésnek, az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségen túlmenően a megfelelő megoldási alternatívát kínálok.
Szakértői konzultáció
Konzultációs időpont foglalásához kérjük, vegye figyelembe, hogy a foglalás díjköteles. Az időpont véglegesítéséhez a foglalási díj befizetése szükséges, melynek beérkezését követően válik érvényessé a foglalása.